Sok év utazás után, és miután sokféle életet megváltoztató kalandot űztem, hamar rájöttem, hogy többre van szükségem, és hamar rájöttem, hogy szükségem van a „Legvadabb útra”, és olyasmire, ami messze kimozdít a normális komfortzónámból.
Tudtam, hogy mások számára kevéssé ismert vad vidékeket akarok felfedezni, olyanokat, ahol az emberek nem merészkednek veszélyes, rejtélyes és ismeretlen mesék miatt. Valami, ami egy teljesen új felfedezési szintre visz, és a végső kalandom lesz.
Így 2016 -ban és 2017 -ben összesen 137 napot töltöttem gyalog több mint 3000 km -re a forrástól a tengerig a hatalmas Zambezi -folyó mentén. Egy expedíció, amely számomra a végső próbatétel volt – Afrika legvadabb folyójának hosszát járni….
Fotó: Frazer Waller [/felirat]
A Zambezi járása
Az expedíció két év szigorú tervezést igényelt, és ezalatt a 2 év alatt sikerült találnom magamnak egy helyi idegenvezetőt, aki szintén szenvedélyesen tűnt a Zambezi folyó hosszában való gyaloglásért, és gyalogosan tette meg ezt a legvadabb utat.
De miután elértük a folyó forrását, és szembe jöttünk azzal a valósággal, hogy a következő 5 hónapban távoli vidékeken sétálunk. Gyorsan meggondolta magát, és engedett félelmeinek, mondván, hogy ez egy őrült ötlet, és nem lehet megvalósítani! Aztán visszafordult abba az irányba, ahová jöttünk, és békén hagytuk, hogy a Zambezi folyó hosszát gyalogoljam, soha többé nem láttam.
Fotó: Alex Frood
A sokk után, hogy egyedül maradtam ezeken a furcsa vidékeken, hamar összeszedtem a fejem és sétálni kezdtem. Emlékszem, miért vállalkoztam erre a kihívásra, és tudtam, hogy meg kell próbálnom befogadni ennek a nagy utazásnak minden egyes másodpercét.
Ettől kezdve a legtávolabbi településeken töltöttem az időt a legszerényebb emberekkel. Olyan emberek, akiknek semmi sem volt az életükben, de úgy tűnt, hogy mindent megadnak. Azért jöttem, hogy ezekre az emberekre támaszkodtam, nem csak az útbaigazításban, hanem a hihetetlen vendégszeretetben is, amelyet szinte naponta kaptam. De ez nem volt habozás nélkül, mivel gyakran tévedtem, hogy démon, boszorkány, gyémántcsempész és még a nagy David Livingstone reinkarnációja vagyok. Én voltam az első fehér ember, akivel valaha is találkoztam, így eléggé megdöbbentő volt látni, ahogy távoli földjeiken sétálok.
Nagy utazásom során számos kihívással szembesültem a hatalmas folyó mentén. A 400 mérföld hosszú, mocsaras Barotse árterek átkelésétől a halálközeli élményekig a Zambezi-szorosokban, és túszul ejtve Mozambik egy kis távoli falujában. Mindezek a kihívások megformáltak engem, és láttam, hogy legyőztem az összes félelmet, amit felépítettem, mielőtt elvégeztem ezt a hatalmas küldetést. Elértem az Indiai -óceánt és a végső célomat, tudva, hogy továbbra is vadabb utakat szeretnék vállalni, és felhívni a figyelmet a vadon élő állatok és vad területek pusztító elvesztésére Afrika kontinensén és az egész világon. Tudtam, hogy szenvedélyem a felfedezés és felfedezés, és most is ezt fogom tenni, hogy harcoljak a hangtalanokért.
Gyalog Gambiában
Következő kalandom: world’s first source to sea trek along the Gambia river. Egy epikus utazás a nyugat-afrikai folyó gyalogos követésére Guinea-Conakry, Szenegál és Gambia útján 1120 km-en keresztül.
Photo credit: Tim Roberts
Hosszú 2 napos utazás után végül elértük a Gambia folyó forrását. Maga a folyó a Guinea-Conakry-i Fouta Djallon távoli hegyvidékein kezdődik, és egy vad, zord táj, amely meredek dombokból és távoli településekből áll. A folyó partjain lévő utak minimálisak voltak, és gyakran kénytelenek voltunk felmászni a meredek pályákra magától a folyótól! Ez volt a kezdete annak, ami hihetetlen, de legvadabb utazásnak bizonyult, ahol azon kaptuk magunkat, hogy megküzdünk ezzel a kihívásokkal teli környezettel, de királyként bántak velünk ezen a melegség és kedvesség földjén. Elhagyottnak és lenyűgözve érezzük magunkat a csodálatos kultúrákkal és a vendégszeretettel, amelyet a legszerényebb emberektől kaptunk.
Hamarosan a folyó kiszélesedni kezdett, és számos fordulatból állt. Jelenléte elárasztottnak és lenyűgöző elszigeteltségben érezte magát vad partjainál. Nem csak a vízre támaszkodtunk, amelyet inni és főzni adott, hanem a szabadság érzésére is, amelyet szépségével és kegyelmével ajándékozott meg nekünk. Nemcsak a jó emberek otthona volt, akik befogadtak és etettek minket, miközben túráztunk a víz szélén. De a legvadabb állatoknak és a legcsodálatosabb valaha változó vad tájaknak is.
Utazásaim során arra bíztam magam, hogy közvetlenül a folyókból iszom megbízható Water-to-Go üvegeimmel. A folyó több szakaszán is túl szennyezett volt a víz. Így a palackom használata közben önbizalmat és eszközöket is adott, amelyekre szükségem volt ahhoz, hogy túléljek a legtávolabbi régiókban.
Chaz Powell
Utunk egyik leghihetetlenebb része a Niokolo Koba Nemzeti Parkon való séta volt. Miután majdnem megtagadták a belépést a parkba, de valami csoda folytán sikerült az utolsó pillanatban engedélyt szerezni. Túráztunk a folyó szélén, amíg elértük a parkok kapuját. Érkezéskor két vadőr kísért minket, és elindultunk túránk messze legvadabb szakaszán. Sajnos ez alatt a 4 nap alatt a legalacsonyabb szinten éreztem magam. Az étvágyam eltűnt, és a meleg/élelemhiány komolyan kimerítette az energiaellátásomat. De ezek a srácok átjuttattak, és messze az egyik legemlékezetesebb pillanatá tették az utazásunkon.
Amikor az idők nehézzé váltak, gyakran a jó emberek, akikkel útközben találkoztunk, felemelték a lelkünket, és inspiráltak bennünket, hogy továbblépjünk az utunk során. Azok az emberek, akiknek nagyon kevés volt a vagyonuk, de gyakran kinyitották előttünk kapuikat és szívüket, hogy jól érezzük magunkat. Az idegenek ilyen kedvessége motivált bennünket a nehéz időkben, és Guinea-Conakry, Szenegál és Gambia jó emberei tették ezt az expedíciót az egyik legnagyobb utazásommá, amit valaha tettem.
Az Atlanti-óceán elérésekor és 1120 km-es, 47 napos tengeri utunk végén gyalogosan. Hatalmas elégedettséget, örömöt és elsöprő örömöt éreztünk. Mi lettünk az első ismert emberek, akik vállalták és elvégezték ezt a mamutfeladatot, és tudtuk, hogy ez a nehéz, mégis megalázó kihívás megérte.
Kirándultunk Nyugat -Afrika legvadabb vidékein, és minden örömmel fogadott minket, amivel útunk során találkoztunk. Ez egy olyan kaland volt, amely örökre velem marad, és amelyet nehéz lesz összehasonlítani bármely jövőbeli „legvadabb utazás” expedíciómmal.
Mi lesz a következő legvadabb utazás??
2019 szeptemberében jómagam és (potenciálisan) egy kis csapat is útnak indul, hogy ne csak Madagaszkár szélességét járjuk be, hanem az ország leghosszabb folyója – a Mangoky – mentén a tengert is.
Madagaszkár keleti partjától indulva a Mangoky folyó forrásához sétálunk, majd 564 kilométeres (350 mérföld) hosszát követjük egészen az ország nyugati partján fekvő mozambiki Chanelig. Ebbe az epikus kalandba indulunk, hogy ne csak egy hihetetlen útra induljunk. De arra is, hogy felhívjuk a figyelmet és forrásokat a vadon élő állatok és vad területek elvesztésére az egész régióban …
Szóval nagyon várni kell. Legyen naprakész minden kalandommal és expedíciómmal kapcsolatban Instagram and Facebook.
